Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HORCRUX

"A horcruxról, amely minden ördöngös lelemények legrútabbika, több szó itt ne essék." (Legsetétebb mágia roxforti könyvtár) horcrux valóban magas fokú, nagyon sötét varázslatokat magába foglaló téma. Mindössze egyetlen könyv utal rá felületesen, mert a Roxfortban ez egy tiltott téma, és csupán ketten vannak a Roxfort tanári kar legidősebb professzorai közül, akik információval szolgálhatnak a témáról: Albus Dumbledore és Horatius Lumpsluck. Információink többségét a horcruxokról tőlük szereztük, főképpen Lumpsluck professzor a fiatal Tom Denemmel folytatott sorsdöntő beszélgetésének emlékéből és annak a Dumbledore professzor általi későbbi elemzéséből. A Horcrux szó, utalhat bármely olyan dologra, melybe egy ember elrejtette lelkének egy darabját. A dolognak nem szükséges élettelennek lennie, Dumbledore szerint egy élőlény is használható horcruxként, habár e lépés elég kockázatos, mert ebben az esetben a Horcrux saját maga képes mozogni és gondolkodni, függetlenül a beleültetett lélek-töredéktől. A horcrux célja, hogy bármitől megvédje az adott lélekdarabot, ami a lélekhez tartozó ember testével történhet. Amíg a horcrux biztonságban van, addig az ember nem szűnik meg létezni, még ha a teste meg is sérült vagy el is pusztult. Óriások Tűz Serlegében jelennek meg az óriások JKR regényeiben. Akkor csak említés szintjén kerülnek szóba, de már egyértelműen látszik, hogy miféle népség. Az ötödik részben Hagrid révén meg is ismerhetjük őket, majd a hatodikban az is világossá válik, milyen szolgálatot is képesek tenni Voldemortnak. De milyen is a Potter-világ óriása más legendák óriásaival szemben? Óriások elsősorban az európai mitológiákban bukkannak fel, mint negatív hősök. Ritka a jóakaratú óriás, a legfőbb jellemzőjük az, hogy rendkívül ravaszak és aljasul visszaélnek fizikai előnyükkel, s általában szeretnek nagy kincseket felhalmozni. Az is érdekes, hogy az európai sárkányképzet is ugyanezeket a jellemzőket használja. A görög mitológia nem nevezi egyértelműen óriásnak, de annak tekinthetők mind a gigászok, mind a titánok. Előbbiek hasonlítanak legjobban JKR óriásaira, robosztus, erős lények, akik nem rendelkeznek túl nagy elmebeli képességekkel. A titánok ellenben rendkívül okosak, igazából az istenek elődei, a föld és ég házasságának első gyermekei. A görögök nagy termetű lényeknek képzelték el őket, akik nagyon hasonlítanak az emberekre. Voltak közöttük negatív és pozitív alakok is, de a többségüket megfosztották az istenek a jogaiktól - micsoda érdekesség, JKR varázslói is hasonlóan tettek:) A titánoknak csak néhány képviselője maradt (pl: Prométeus). Ezzel párhuzamosan alakult, de jóval később fejlődött ki a germán mitológia. Ennek teljes alakja csak a Krisztus utáni évszázadokra alakult ki. Itt is az óriások szerepe a világ kialakulásában jelentős, s szintén ravasz lények. Ők már tényleg óriásoknak vannak elkönyvelve, de valójában sokkal többek ők, mint JKR óriásai. A germán mitológiában ugyanis ők alakítják a világot, sokszor szövetségben vannak az istenekkel, sokszor pedig harcban állnak velük, de gyakorta össze is házasodnak. Az óriásokat nem nyomják el, de ők nem is keresik senki társaságát. Ezekben a vonásokban vannak hasonlóságok Rowlinggal. Viszont az is fontos, hogy a germán istenek és óriások között alig tesznek különbséget az emberek már akkor is. Hisz maga Loki is egy óriás, pedig ott van az istenek között és istenként funkcionál. Az óriások szerepe a világ emberekkel tarkított fejlődésében már sokkal nagyobb, mint a görögöknél. Mindkét mitológiában ismert több óriás neve is. Például: Kronosz, Prométeus, Loki, Ymir, stb. Jo rowling történetében csak négy nevet ismerünk: Fridwulfa, Karkus, Golgomát és Gróp. Fridwulfa az egyetlen nő közülük, és az ő neve germán. Karkus és Golgomát az óriások vezetői voltak, nevük jelentését viszont nem tudom kinyomozni, nem vagyok nyelvész. Gróp pedig az igazi főszereplő négyük közül, őt személyesen is megismerhetjük a történetben. Ami érdekes, hogy Rowling alig mutatja az óriásokat, ezzel biztos van célja, mindössze a legjelentéktelenebbet mutatja be, aki egybe a legjelentősebb is. A többit a mitológia homályában hagyja, ezzel jelezve, hogy kihalásra vannak ítéltetve. Van egy másik kedvelt regény, A Gyűrűk Ura. Tolkien jeles óangol kutató volt, és mint ilyen, jól ismerte a germán mitológiát és nem is habozott felhasználni. Viszont valami ok folytán kihagyta az óriásokat. A helyükre viszont felhasználta a trollokat, akik a Hobbitban individuummal rendelkező lényekként jelennek meg, akik ugyan gonoszak, de egyben van is eszük a maguk módján. Persze nincsenek azon a szintem, mint a germán mitológia óriásai. A Gyűrűk Urában viszont lebutított tömegkatonákként láthatjuk viszont őket, akik egyfajta elit harcosoknak számítanak Sauron seregében, de koránt sem olyan fejlett lények, mint a Hobbitban. Itt az entek veszik át az óriások szerepét, de egészen más jegyeket kapnak. JKR azonban eldobta az összes ismert óriást és újakat alkotott. Átvette Tolkien Hobbit-beli trolljait és újjáélesztette óriásokként, tehát alkotott egy ormótlan, erős fizikumú, értelmes, de mégis ostoba népséget, akik soha nem vehetnek részt aktívan a világ építésében, sőt eleve kiszorulásra ítélte őket, de valójában kiírtja őket azzal, hogy Voldemort oldalára állítja. Ezek után veszi a Gyűrűk Ura trolljait és még csúnyábbá téve létrehozza belőlük a saját trolljait, akik viszont sokkal ostobábbak Tolkien trolljainál, s ezzel megcsúfolja még az óriásokat is. A mitológiákból is átvesz számos aspektust, főleg a germán jegyeket hangoztatja, az óriások félrevonulnak, legszívesebben nem foglalkoznak a világgal, de közben időnként háborúra kényszerülnek a Potter-világ isteneivel, a mágusokkal. A görög mitológia úgy jelenik meg, hogy a mágusok egyszerűen kirekesztik a szabad életből az óriásokat, s egy-két kivétellel mind egy kellemetlen helyen tengethetik életüket, sőt igyekeznek ki is pusztítani őket. R.A.B. Az információt egy megbízható forrásra hivatkozva a HP-Lexicon tette nyilvánossá 2005. augusztus 28-án. Mint mondják, a forrás nem hivatalos, de megbízható. Ez persze felveti a kérdést, hogy miért hozzák nyílvánosságra, ha nem teljesen hivatalos, de mivel a Lexikon általában elég megbízható forrás (saját bevallása szerint még JKR is itt ellenőrzi le néha a dolgokat), ezért mi is feltesszük az oldalra ... egyelőre. Regulus Arcturus Black A HP-Lexicon megbízható forrása szerint Regulus az a bizonyos rejtéyes R.A.B., aki ellopta Voldemort medálba zárt Horcruxát. Aki olvasta a Félvér Herceget, annak biztos ismerős lesz a következő idézet: A Sötét Nagyúrnak Mikor ezt olvasod, én már rég nem leszek az élők sorában, de tudatniakarom veled, hogy én fedtem fel a titkodat. Elloptam az igazi horcruxot, és amint tehetem, megsemmisítem. Abban a reményben várom a halált, hogy mikorszembenézel méltó ellenfeleddel, már ismét egyszerű halandó leszel. R.A.B. (Félvér Herceg, 28. fejezet) Ez megválaszol ugyan egy kérdést, de ennél több új kérdést vet fel, mégpedig: Miért fordult Regulus Voldemort ellen? Hogy szerzett Regulus tudomást a Horcruxokról? Honnan tudta, hogy az egyik abban a barlangban van? Ki ölte meg Regulust? Voldemort esetleg rájött, hogy megsemmisítette a horcruxot, vagy valamilyen más okból ölték meg? Hol van most a medál? Regulust, Sirius Black öccsét, jobban kedvelték szülei, mert ő is osztozott velük az ő aranyvér-mániájukban. Nem sokkal az után, hogy végzett Roxfortban, belépett a halálfalók táborába. Nagyon fiatalon halt meg. A JKR által nyilvánosságra hozott Black családfa tanúsága szerint 1961-ben született és 1979-ban halt meg. Tizennyolc évet élt. Mágiatörténet A mágiatörténet nem tartozik a roxforti diákok kedvencei közé és ennek a "szellemes" Binns professzor meglehetősen monoton előadásmódja az oka. Binns professzor a Roxfort egyetlen kísértet tanára - egy reggel úgy indult el az órára, hogy a szobájában hagyta a testét. Ez azonban nem zavarta őt abban, hogy továbbra is rendületlenül folytassa a tanítást, nem törődve azzal, hogy diákjai minden óráját átalusszák és még Hermionénak is nehezére esik jegyzetelni nála. A kezdetek arázslóknak azokat az embereket nevezzük, akik a puszta akaratukkal természetfeletti tetteket képesek véghez vinni. Mindazonáltal a varázslók nem számítanak varázslényeknek, mint a koboldok, a manók vagy a vélák. Míg ezek a lények mindenféle segédeszköz nélkül képesek varázslatot végrehajtani, az emberek közül csak igen keveseknek adatik meg ez a képesség. A legtöbb varázsló csak varázspálca, -bot, vagy -kard segítségével képes a mágiát irányítottan használni - nélküle csak igen zabolátlanul vagy, mint a gyerekek esetében, spontán varázslást tud véghezvinni. Varázslók a kezdetek kezdetétől élnek az emberek közt, a legelső ismereteink róluk több mint tízezer évesek - a Trois Fréres-i barlang rajzok. Az itt ábrázolt varázsló állatbőrökbe öltözött, szarvakat viselő férfi, aki rituális táncot mutat be. Valószínűleg a törzsi varázslók legősibb formáját, a sámánt ábrázolja, aki a törzs létfontosságú szereplője volt. Az ókori Egyiptomban a mindennapi élet része volt a mágia. Egy Kheopsz fáraó idején (i.e. 2600 körül) élő varázsló, Dzsadzsamenah kiemelte egy tó vizét, hogy visszaszerezze egy fiatal nő türkiz hajdíszét, amit az csónakázás közben a vízbe ejtett. A görög Kirké boszorkány állattá tudott változtatni embereket, az unkahúga, Médeia pedig fiatallá tudta változtatni az öregeket, és a jövőbe látott. De csak az i.e. VI. századtól kezdve hívják ezeket a csodás képességekkel rendelkező nőket és férfiakat mágusoknak, mikor a perzsa uralkodó, Zoroaszter megalapítja a párszi vallást. A mágusok ez után ismertté váltak a görög világban is, mikor Nagy Sándor megalapította hatalmas birodalmát, és a népek közti kapcsolat, kommunikáció szorosabbá vált. A görögök után, pedig a Római Birodalom örökítette tovább a mágusok tudományát és terjesztette el egész Európában és Afrika északi részén. Merlin A varázslók tudománya később még tovább finomodott, bővült. A Római Birodalom bukása után a világ leghíresebb varázslója, Merlin három király tanácsadója is volt a VI. századi Britanniában: Aurelius, Uther Pendragon és Arthur (vagy Artus). Merlin jártas volt a mágia valamennyi ágában, szarvassá tudott változni, a jövőbe látott, meg tudta szelídíteni a tengeri viharokat és egész háborúk kimenetelét tudta megváltoztatni. Merlin anyja egy erényes királylány volt, apja pedig az incubusnak nevezett gonosz szellem. A varázsló örökölte édesanyja jóságát és apja mágikus erejét. A wales-i mágus képességei először gyerekkorában mutatkoztak meg, mikor egy Vortigern nevű király tornyot akart építeni, de az folyton összeomlott. A király szélhámos tanácsadói, varázslói azt javasolták, hogy egy nem földi apától származó ember vérét kevertesse a habarcsba, s akkor állni fog a torony. Merlint elfogták és a király elé vitték, de az akkor még csak hétéves fiú elmagyarázta Vortigernnek, hogy a torony azért omlik össze folyton, mert egy föld alatti tó fölé akarják építeni. Azt is megjósolta, hogy a tó mélyén két alvó sárkányt fognak találni. Mikor kiderült, hogy Merlin igazat mondott, a király meghagyta az életét. Vortigern halála után Merlin a következő király, Aurelius tanácsadója lett, s ebben az időben építette fel Stonehenge-et. A hatalmas köveket Merlin pehelykönnyűvé varázsolta, s így azokat csónakon szállították át Írországból a Salisbury síkságra. A következő király, Uther Pendragon beleszeretett Gorlois, Cornwall hercegének feleségébe, Ygerna hercegnőbe. Merlin átváltoztatta Uthert, hogy úgy nézzen ki, mint Gorlois, és ezzel félrevezették az őrséget, és magát a hercegnőt is, akihez így Uther bejuthatott a hálószobába. Ygerna és Uther fia Arthur volt, akire Merlin vigyázott gyerekkorában. Később, mikor Arthur elfoglalta helyét a trónon, a prófétája, varázslója és katonai tanácsadója lett. A király csatáiban Merlin hathatós segítségével aratott diadalt, s az öreg mágusnak köszönhető, hogy megszerezhette az Excaliburt, Viviennek, a Tó Asszonyának a kardját. Britanniára tizenkét éves béke köszöntött. Bármilyen bölcs, eszes és hatalmas varázsló is volt Merlin, elkövetett egy hatalmas hibát: beleszeretett Vivienbe és megosztotta vele tudását. Vivien tőrbe csalta Merlint és újonnan szerzett tudásával egy tölgyfa foglyává tette az ősz mágust. Avalon hanyatlása Vivien, a Tó Asszonya volt annak idején Avalon úrnője, ami a varázslók és boszorkányok otthona volt. Avalon egy tó közepén épült fel, nem messze az angliai Glastonbury apátságtól. Itt tanították ki gyerekkorukban a mágikus képességekkel rendelkező gyerekeket, például Morganát, Arthur féltestvérét, Ygerna és Gorlois leányát. A muglik tudtak Avalon létezéséről, de azt nem tudták pontosan, hol van, mert a mágusok egy összefüggő, áthatolhatatlan ködfelhővel rejtették el a szigetet a kíváncsi szemek elől. A szigeten egy nagy hegy emelkedett, ebbe vájták Avalon pompázatos termeit, szobáit, a varázslást pedig a szabadban tanították. Bár tanították a gyerekeket, mégsem nevezhetjük iskolának, hiszen akik itt éltek, szolgálattal tartoztak Vivienek és nővéreinek, a főbb boszorkányoknak (mint Morgause, és házassága előtt Ygerna). Ennél fogva Avalon inkább volt nevezhető templomnak, mint iskolának. Avalon aranykora egybeesik Arthur király uralkodásának dicsőséges évtizedeivel. A nagy király megtartotta a boszorkányok és varázslók ősi hagyományait, ugyanakkor biztosította a kereszténység zavartalan terjesztését is. Azonban, mint anyját, Ygernát, Avalon varázslata őt is tőrbe csalta. Ez a megosztott helyzet ugyanis nem nyerte el sem a mágusok sem a keresztények vezetőinek tetszését, főként nem hosszútávon. Egyikük sem akart osztozni a királyságon. Vivien bűbájt bocsátott Arthurra, és féltestvérére, Morganára, hogy királyi vérből származó mágus utód szülessen. Vivien úgy hitte, hogy a születendő gyermek uralkodása alatt Avalon örökké virágzani fog, zavartalanul gyűjtheti híveit, hatalma pedig töretlen marad. A tervbe azonban súlyos hiba csúszott. A kilátástalan helyzetben lévő Morgana még terhessége idején Morgause nénikéjéhez, anyja, Ygerna, és Vivien nővéréhez, Avalon egyik vezető boszorkányához költözött. Itt szülte meg a gyermeket a király tudta nélkül, s a fiú a Mordred nevet kapta. Anyja és apja révén talán jó királya lehetett volna Britanniának, nevelésén azonban Morgana helyett az álnok Morgause hagyott nyomot. Mordred, mikor felnőtt korában megismerte igazi származását, Camelotba, Arthur várába ment, hogy hűséget esküdjön a királynak, s beálljon a Kerekasztal Lovagjai közé. Azonban ez mind része volt annak a nagyszabású tervnek, mellyel népét egy minden addiginál népszerűbb, szeretett király ellen fordítsa. S ebben tudtuk ellenére Ginevra, Arthur felesége, és Lancelot, a Kerekasztal egyik lovagja nyújtottak segítséget Mordrednek. Ginevra és Lancelot már rég óta szerelmesek voltak, s Mordred tanúja volt egyik titkos együttlétüknek. A hataloméhes fiú riasztotta is a Lovagokat, akik leleplezték a hűtlen királynét. Arthur így nehéz helyzetbe került. A házasságtörés ellenére nem akarta elítélni feleségét és legjobb barátját, inkább hagyta volna őket békében, de saját törvényei ezt nem engedték. Ha saját családjában sem képes megtartani a törvényt, akkor alattvalói is elfordulnak tőle, az pedig katasztrófához vezethet. Mordred is ezt a pillanatot választotta, hogy közölje a királlyal származását, amivel az amúgy is meggyötört Arthurt még jobban sokkolta. Bíztatta a királyt, hogy mondjon le a trónról, így nem kell halálra ítélnie barátját és feleségét, de vér szerinti utóda kezében maradna az ország. Arthur azonban megérezte a hatalomvágyat fia szavaiban, s nem engedett. Úgy határozott, erős lesz, s elítéli a két, számára legkedvesebb embert. Ginevra és Lancelot azonban még azon az éjjelen megszöktek a kastélyból és francia földre menekültek. A nép (és Mordred) akarata arra kényszerítette a királyt, hogy üldözze a szerelmespárt, s távollétében Mordredre bízza az országot. A király távollétében végül Vivien is rájött, hogy elszámította magát: az új király senkitől sem fogadott el parancsot vagy tanácsot, kénye-kedve szerint irányította az országot, népét kifosztotta, hogy a kincstára egyre csak duzzadjon, s ezzel Arthur, a szeretett és tisztelt király után egy rettegett és gyűlölt uralkodója lett Britanniának. Mikor Morgana és Vivien Camelotba utaztak, hogy számon kérjék Mordred tetteit, Morgause-zal találták szembe magukat, aki mint anyakirálynő uralkodott Mordred mellett. Vivien dühében megölte nővérét, Morgause-t, akiért viszont Mordred állt bosszút, s ezzel Avalon minden vezető mágusát elveszítette. Előbb Merlin halála, majd Ygerna kiválása a rendből, s most Morgause és Vivien halála örökre megpecsételte Avalon sorsát. A rossz hírekre hazatérő Arthur egy kettészakadt országgal találta szembe magát: voltak, akik nyomorogtak Mordred alatt és voltak, akik behódoltak az új királynak. A kettészakadt országban Arthur hazatérésével háború robbant ki, s a végső csatára a Kerekasztal Lovagjai és Mordred seregei közt Camlann - ban került sor. Az ütközet során apa és fia egymással került szembe, s mindketten halálos sebet ejtettek a másikon. Mordred még a csatamezőn meghalt, Arthurt pedig Morgana csónakon Avalonba vitte. Az Excaliburt a tóba hajította, hogy többé senki se forgathassa. Avalon a vezető boszorkányok, és varázslók hiányában elvesztette hatalmát s szerepét - lassan eltűnt az emberek szeme elől. Az újkor varázslója Avalon és Camelot bukása után az országban zavaros évszázadok következtek mind a mugliknak, mind pedig a mágusoknak. A keresztények és barbárok folyamatos harcban álltak egymással, főleg az északról betörő szászok jelentettek fenyegetést. A kialakult helyzetben, pedig az emberek nagy része a varázslókat és boszorkányokat hibáztatta - részben jogosan. A legsötétebb középkor idején alapították meg a mágusok a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, hogy a mugliktól zavartalanul tanulhassák és használhassák a mágiát. A XV. század környékén, a késő középkorban a muglik mágiáról való felfogása egészen új értelmet nyert a reneszánsz Itáliában. Nem üldözték tovább a varázslókat és a boszorkányokat, hanem épp ellenkezőleg - ők is megpróbálkoztak a varázslással, igaz nem sok sikerrel. Ebben az időben a varázslók ismét felvállalhatták a tudományukat, az egyik első mágus, aki muglik számára is elérhető könyvet adott ki, Cornelius Agrippa volt, műve pedig az 1533-ban kiadott De Occulta Philosophia (Az okkult filozófiáról). Ennek a műnek a hatására rengetegen próbálkoztak varázslással a muglik közül, sok tudós, diák, orvos és pap (!) is akadt Agrippa követői közt. Azonban a törvények értelmében továbbra is szigorúan büntették azokat, akik a varázslást ártó szándékkal használták, s nem egy eset volt, mikor valaki boszorkánysággal vádolta meg egy haragosát. A mágusokat ugyan nem fenyegette az a veszély, hogy máglyán égetik el őket, hiszen varázslattal képesek voltak túlélni ezt a muglik szerint hatásos eljárást: a hőhűtő bűbáj segítségével a lángnyelvek nem égették a bőrt, csak kellemesen csiklandozták. A híres Vadóc Wendelin annyira élvezte a máglyán égetést, hogy álruhában negyvenhétszer adta magát át a mugli hatóságoknak. Mindazonáltal sok ártatlan mugli és kvibli lelte halálát a máglyán. A muglik és varázslók közt is ismertségre tett szert egy John Dee nevű angol csillagász, akit azért börtönöztek be, mert átokkal próbálta meggyilkolni Mária skót királynőt. Az ügy érdekessége, hogy a mugli hatóságok is ezzel a váddal ítélték el Dee-t. A középkortól egészen a XIX. századig jelentőséggel bírtak a falvak helyi varázslói, javasasszonyai. Ezek a mágusok ismerték a gyógyfüveket, a bájitalok készítésének tudományát, talizmánokat, amuletteket készítettek azoknak, akik igénybe vették szolgáltatásaikat, és ezekből igen sok volt, hiszen falusi mugli orvos hiányában a parasztok is varázslót kerestek fel bajaikkal, problémáikkal. A varázslók és muglik közti, XV. - XVII. századi viszony miatt világossá vált, hogy a jelenlegi helyzet hosszú távon mindkét fél számára hátrányos. A muglik nem támaszkodhattak tovább a mágiára, hiszen képtelenek voltak azt rendesen használni, és sok remek képességű tudósuk, orvosuk, gondolkodójuk adta fel hasznos hivatását, hogy hiába próbáljanak mágussá válni, s ez által fecsérelték el tudásukat. A varázslók és boszorkányok számára is hátrányos volt a helyzet, hiszen a mugli lakosság folyton hozzájuk fordult problémáival, s ha valami baleset, betegség, balszerencse érte őket, rögtön a mágusokat hibáztatták. Egyértelmű volt, hogy a két társadalom nem támaszkodhat többé egymásra, ezért szükségessé vált a különválasztásuk. Ennek a történelmi lépésnek az előfutára volt a Mágusok Nemzetközi Szövetségének csúcstalálkozója 1692-ben, mely során, egy hét héten át tartó vita keretében meghatározták, hogy mely varázslényeket, bestiákat és növényeket fognak elrejteni a muglik elől, hogy azok közt e mágikus lények létezése, ahogy Avalon is, lassan a legendák ködébe vesszen. Összesen 27 állatfaj elrejtése mellett döntöttek, s a hatályba lépő intézkedések révén a XVIII. században végbement a mugli és a varázs világ végleges különválása. A muglik lassan elhagyták a mágia használatát és áttértek a technikai civilizáció útjára, egy olyan világéra, mely többé nem szorul a varázslók és boszorkányok gondviselésére. A mágusoknak azonban esze ágában sem volt beolvadni a muglik közé, s elfelejteni évezredekre visszatekintő tudásukat. A muglik tudta nélkül létrehoztak egy másik világot, ahol úgy élhetnek és fejlődhetnek, ahogy nekik jó. Ez a rejtett világ folyamatos kapcsolatot tart fönn a többi varázslénnyel (a koboldokkal, sellőkkel, kentaurokkal, manókkal), bár némelyekkel igen ellenséges a viszonyuk (pl. óriások). Ajánlott film és irodalom: The Mist of Avalon c. film (magyar cím: Arthur király és a nők) Merlin c. film (Sam Niel főszereplésével) Varázslók kézikönyve - Kalauz Harry Potter mágikus világához (2001, Allan Zola Kronzek, Elizabeth Kronzek)

Voldemort horcruxai:Holloháti diadémja,Hugrabug pohara,Mardekár nyaklánca,a naploja,Harry,Nagini,a Gomold család gyuruje

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Horcrux

(Max, 2011.01.09 16:49)

A nyolcadik lélekdarab pedig Voldemortban van. És Harryt nem szándékosan tette horcruxxá

Őmmmmmm

(Szerki, 2009.11.08 09:32)

Hát az majd elmondom!!:)

Csoda

(Bozsaky Gábor, 2009.11.04 20:37)

Hogy lehetett ennyi mindent leírni?